Elérhetőségek:

Postacím: 8989 Dobronhegy Petőfi utca 2/b

Tel.:            mobil:+36-30/3162153


E-mail:  nfrici77@gmail.com 
 

Ferenc Németh

Névjegy létrehozása
 

Egy rövid élettörténet:
1977.június 17.-én születtem Zalaegerszegen. Születésemtől fogva Dobronhegyen élek, óvodás koromig a "Régi Házban", majd azóta a jelenlegiben.
Óvodába és általános iskolába (Gárdonyi Géza ált.isk.) Csonkahegyhátra jártam.
Autószerelő szakmunkásbizonyítványt Zalaegerszegen a 407.sz Munkácsy Mihály I.SZ.SZ.K-ban szereztem, majd ugyanitt érettségiztem.
Pályakezdőként nem tudtam a szakmában elhelyezkedni, s közben a kedvem is csökkent az autószereléshez (mármint hivatásszerűen, mert itthon szeretek bütykölni...).
Így egy ismerős által egy bútorasztalos vállalkozáshoz kerültem, kb. 1,5 évig , itt megtanultam mi az a MUNKA. Közben jogosítványokat szereztem (kismotor még általános után, majd személyautó, teher, nehézpót, belföldi árufuvarozó, PÁV II.).
Mivel akkoriban még volt kötelező sorkatonaság, s a honvédség kétszer is értesített hogy "létszámfelesleg miatt bevonultatását nem tervezem"(ez halasztást jelentett részükről). Nos ekkor hallottam a polgári szolgálatról. S itt meg kell jegyeznem hogy sokakkal ellentétben én nem a katonaságot akartam ellógni, csak túl akartam lenni ezen a kötelezettségen. Becsülettel letöltöttem a 15 hónapot, Zalaegerszegen 8 hónapig  a pózvai Szociális otthonban, majd ezután a Széchenyi Szakközépiskolában. A feladatom amolyan mindenes volt mindkét helyen: portás, telefonközpontos, ügyeletes.
Miután a polgári szolgálatot teljesítettem, nem mentem vissza asztalosként, mert mitagadás szinte filléreket kaptam annak idején csak, hanem szintén ismeretség által egy térkövező brigádba kerültem. Aki nem tudná milyen az: beton térkőelemekből térburkolatot építettünk. Nagyon fárasztó munka, naponta több tonnányi követ mozgattunk meg, de szerettem csinálni, a megerőltető munkáért kárpótolt a végeredmény, csodálatos járdákat, utakat, tereket hoztunk létre. Többfelé is dolgoztunk az országban, s munkaidő után mivel csak hetente jártunk haza, élveztük a szabadságot, kutattuk az ismeretlent, ÉLTÜNK. Ez 1-2 évig tartott, de sajnos kezdtem rájönni, hogy eléggé megviseli a testet ez a meló, kezdtek ropogni a térdeim, meg hátfájás... meg volt egy kis nézeteltérés is a főnökkel... na nincs harag... és akkor kiléptem.
Néhány hónap munkanélküliség, hiábavaló álláskeresés után gondoltam egy merészet: volt egy újság ahol az állást kereső sofőrök hirdethették magukat, tehát nem nekem kellett kilincselnem, hanem elvileg a munkaadó kereste a munkavállalókat. Hiszem, ha látom gondoltam, de legnagyobb megdöbbenésemre rövid időn belül jött egy telefon: "olvastam a hirdetésed"... s a megbeszélt találkozón minden kétségem szertefoszlott, tényleg munkát találtam így - vagyis a munka talált meg engem!
2002 körül így lettem DHL futár, amit nagyon élveztem.
2009.01.28.:befejeztem DHL-es pályafutásom, kicsit szüneteltetem a pörgést, a stresszt...Rohanás...rendőrök, büntetések...
2009.03.02.:Falugondnok lettem Dobronhegyen, ami jóval nyugisabb meló :)
2013.09.15-ig tartott a falugondnoki ténykedésem. Elsősorban anyagi okok miatt döntöttem a váltás mellett, a közalkalmazotti bértábla elég jól bekorlátozta a lehetőségeket, semmi jövőkép, 74.000Ft/hó nettó...
2013.09.16-tól a Zala Depo csapatában útellenőrként bontakoztattam ki tehetségemet :)
2015.07.21.: Felcsaptam nemzetközi kamionsofőrnek a Gartnerhez. Az első két hét tapasztalat: kemény, de menni fog.
A munkáról ennyit.
2010.04.12 óta élek boldog párkapcsolatban kedvesemmel.
Szabadidőmben legszívesebben fotózok, járom a természetet. Tagja lettem a zalaegerszegi csillagács egyesületnek (VCSE). Időközben saját "igazi" távcsövem is lett. 150/750 Newton rendszerű SkyWatcher.
A fotózás elég komoly részévé vált életemnek, íme kicsit részletesebben:



Amatőr fotósként tagja vagyok a Zalaegerszegi Fotóklubnak, ahol tapasztalt fotóstársaimtól sok-sok segítséget, tippet, ihletet kapok.
Felszerelésem: első találkozásom a fotózással a régi öreg orosz Szmena gép volt, mint gondolom sokan másoknak. Iskolásként osztálykirándulásokon vettem csak kézbe, s habár volt sok félresikerült kép, azért nosztalgiázáshoz sikerült értékelhető minőségű képeket is készíteni.
Mikor lehetőségem adódott egy Hp photosmart735 digitális kiskompakt gépet vettem, ami a maga idejében egész elfogadható volt ár/érték arányban. Ezt már egyre többször használtam, bátrabban kísérleteztem a digitális technika jóvoltából, s szép lassan rájöttem a gép képességeinek határaira.
Akkor vettem egy komolyabb gépet: Canon EOS 300D digitális tükörreflexest.
Jelenleg pedig egy Canon EOS400D váz+Canon 70-300 IS USM telezoom párosítással ügyködöm.


Úgy érzem, közzé kell tennem egy szörnyű tragédiát is: szabályosan gyalogló édesanyámat este sötétben elgázolta egy másik kocsit előző kisteherautó.
Nem igazán tudjuk felfogni, hogy nincs többé...
Azt hiszem, legjobb  lesz ha, Húgom Zsike szavait idézem:
"Azt hiszem jobb ha leírom. Mert elfelejteni nem szeretném, viszont mostanában nem tudok, nem akarok ezen gondolkozni. Anyát elütötte egy kocsi. Súlyos koponya, medence, lábsérülés, bordatörés, rengeteg vérveszteség. Ha túlélte volna, akkor is maradandó károsodása lett volna, mert nem jutott elegendő oxigén az agyába. Szerdán, 2007. január 17-én este történt a baleset. Aznap éjjel rögtön meg is kellett műteni a CT után. Egy szombathelyi idegsebész jött le az agyműtéthez, a medence-lágyék környék feltárását sebészek végezték. Akkor még volt minimális remény. El sem tudtuk képzelni, hogy a legrosszabb is megtörténhet. Intenzív osztály – várakozás - kritikus az állapota. Aztán napról napra egyre rosszabb lett. Idegtépő órák, várakozás, állunk az ágya mellett és ő semmit nem tud rólunk. Aztán kijelentették hogy gyakorlatilag agyhalott,  addig lesz életben amíg a szíve bírja, csak pár óra. Aztán a szívverése gyengült. És végül 21-én hajnali háromkor anya meghalt. Reggel 7.05 körül telefonáltak ide, haza, mivel közben haza  is jöttünk. Tudtuk már hogy ez lesz, mégis alig bírtuk felfogni."

Majd pár évre rá Apu is itthagyott minket, egy ártatlannak tűnő betegségből épp felépülőben volt, de egyszer csak békésen elaludt. Tüdőembólia lett az utólagos diagnózis. 
Aznap találtuk a postaládába a nyugdíjmegállapító papírját. Tisztességgel, keményen végigdolgozott egy életet gépszerelőként (ZÁÉV magasépítőknél darukat szereltek össze, és műhelyben is dolgozott, majd Teskándon a téglagyárban), s nem élvezhetett egyetlen pillanatot sem a gondtalan nyugdíjas évekből. Szemét tud lenni az élet néha.

Nos ennyi lenne eddigi életem röviden, amennyiben kíváncsi lenne a Kedves Látogató másra is, akkor a fenti elérhetőségeken állok rendelkezésére.